Nyolcvanhat - Makucs.

Visszatértem. (Sajnos).

Először is köszönöm a szponzoraimnak. Oakleynak a szemüvegért, Deuternak a tökéletes hátizsákért és övtáskáért, valamint a zseniális AirStripe rendszerért, Fox Racingnek a mezekért és a kesztyűért, Hayesnek a fékért, ill. a Specializednak a világ legtökéletesebb vázáért.

Túl sok érdekes dolog nem történt. Vagyis de. Először is, amikor olyan szinten felhevítettem a hátsó fékem, hogy 60 as tempónál nem tudtam vele megállni... nos, igen, a 160-as tárcsát nem erre tervezték... amikor sikerült végre megállni, akkor izzott a tárcsa pereme, és a ráköpött víz gyakorlatilag egyből el is párolgott... mókás volt.
A másik érdekesség a Bóbita dal számtalan feldolgozása volt. De azt nem mondom el. Elég ha Fru tudja. Meg én.
Más tényleg nem volt. Bicóztunk, nem bicóztunk, mentünk föl, mentünk le. Az utsó előtti napon valami isteni erdei triálpályán mentünk... kár hogy a P3 volt ott, nem pedig Echo... milyet lehetett volna ott nyomatni. Amúgy sztem ha lesz jövőre is ilyen hepaj, akkor lehet elviszem a triálbájkot is. Sírt az arcom, a táborban is voltak jó helyek... no majd máskor.
Említésre méltó dolog még a St. Crown iskola nebulóival való találkozás, akik történetesen ugyanott szálltak meg mint mi. Livijó, Feketezsófi, Zsófi, Enikő (aki adott nekem hajgumit). Ők voltak, kiknek társaságában sok időt töltöttünk el. Amikor otthon voltunk.
Mástól nem tudok beszámolni. A magyar autós vs. külföldi autóst nem írom le, szerintem fölösleges. Mindenki tudja, hogy nem tudunk vezetni, és még bunkóóók is vagyunk.
No ennyi, nem pofázok többet. Majd ha eszembe jut valami, akkor talán levésem. Addig is perkele!