Száztizenkettő - Music

A zene csodálatos dolog. Zenélni pedig még csodálatosabb. Tegnap végigroadoltam A Magyar Rockzenész Alapítvány tehetségkutatójának döntőjét (ami annyit tesz, hogy kb. reggel 0730-tól éjfélig színpadot pakoltam, két számonként átépítettem a dobcuccot a zenekarok számára, jobb és balkeze dobos, extra tamok, ehhez persze szerezni és bekötni extra mikrofont, taktgép, saját állványok, minden gitárosnak megmutatni, hol kell bekapcsolni az erősítőt, hogy szóljon, átvinni a komplett hangcuccot egyik oldalról a másikra, mert az ő basszeruk jobb oldalon szokott játszani. Nem igaz, hogy nem tudta felfogni senki, hogy itt csak két számot kell elnyomni, nem egy Wembley koncertet. Főleg a "tapasztaltabb" zenekarok voltak ennyire igényesek. Bezzeg az "amatőrök"... Velük nem voltak ilyen gondok... áááá még visszagondolni is rossz... miért nem tud valaki univerzális lenni?? Én pl. akármilyen cuccon eljátszom a nótákat, csak a cinek meg a szék magasságát variálom... mind1), és (mindettől függetlenül) öröm volt látni, ahogy amatőr zenekarok mekkora élvezettel játszanak. Igaz, mint emítettem csak két szám jutott zenekaronként, de ebbe beleadtak mindent. Sajnos nem az nyerte akire én voksoltam (reklám: hallgassatok Salvus-t.), sőt, az első három kifejezetten nem tetszett, de hát nem én voltam a zsűri, hehe. Node a lényeg, hogy jó volt. Mindenki felment, és tisztességesen lenyomták amit le kellett. Pl. a fennt említett zenekar volt a második a fellépők között, de már akkor eldöntöttem, hogy rájuk szavazok. Nagyon odabszott (bocsánat, erre nincs jobb szó) az a két nóta... Megismertem a vajdasági Problems zenekart is, akiknek nagy respect, mert azokután, hogy elmondták, hogyan és min próbálnak odakünn, lekésték a vonatot felfele, és csak két számra tudtak felkészülni, ahhoz képest elég kemények voltak. Ilyen Depresszió + Tankcsapda keverék zene, meg egy kis dallam bele. Kaptam is demot tőlük, akit érdekel, annak elküldöm, terjesszétek. Sokra fogják még vinni ezek a srácok. A dobosukkal beszélgettem, és olyan szintű lelkesedés volt benne, hogy azt öröm volt hallgatni. Kb ez volt a mondandója lényege: "nem érdekel, ki mit mond, hogy mennyire vagyunk jók vagy rosszak, a mi zenénket játszuk... akinek tetszik ott lesz a bulinkon, akinek meg nem, az meg nem érdekel minket." Tökéletes életfelfogás, pláne zenében. Mennek és csinálják, ott vannak mindenhol, ahol lehetőség van, még ha csak két szám erejéig is, amire épphogy fel tudnak készülni. Ja és mellesleg ők nyerték a közönségdíjat... Az élet nem mindig igazságtalan.
Az egész tegnapinak az árnyoldala az volt(azonkívűl, hogy kb 1 tonna cuccott mozgattam meg egész nap, és többször átépítettem a dobot, mint előtte egész évben), hogy ezekután ma nem tudtam lemenni próbálni a zenekarommal, akikkel mindig ezt az életfelfogást akartam megértetni, amit tegnap láttam. Ha hívtam volna őket, nem jöttek volna, mert. És ha olvassák (szerintem igen muhaha) akkor nekik annyit, hogy tegnap lett volna esélyünk...

És most más, vidámabb téma. Nem tudom eldönteni, melyik verzió a jobb. Ez, vagy ez (nem a klipp)? Voksokat, elemzést kérek. Ja, és mondtam már, hogy szerelmes vagyok Marcela Bovio-ba? Meg Heather Findley angol akcentusába...