I - Megasztár

Miután Dani kibosszankodta magát a bringaboltba nap mint nap betérő bunkók miatt (bár ez kifogyhatatlan ihletforrás számára), most jöjjön a Megasztárral kapcsolatos borongásom.

Az első Megasztár nagyon jó volt, nagyon szerettem, még egy élő felvételre is elmentem, és mondhatom, nem bántam meg; imádtam nézni, mert inspirált, és egy csomó technikát ellestem.

A második már arra volt jó, hogy hétről hétre kibosszankodjam magam a Tóth Gabin.

Most viszont itt van egy rakat ember, és mindösszesen három ember az, akiről azt mondanám, hogy "igen, ő tényleg énekes" - volt egy előválogatás, vagy nem is tudom mi, amiből egy az egyben az egész bagázs mehetett volna a nagy körökbe, és nem pedig ezek a lúzerek. Egyrészt hogy néznek ki? OK, ez a stylist hibája, na de könyörgöm, érted. Másrészt meg olyan emberekről beszélünk, akikből nagyon kevésnek van ténylegesen hangja, nagyon kevés való színpadra.
És mégis, a zsűri tagjai mindegyiket agyondícséri, megfordult a fejemben, hogy a szerződésükbe van foglalva, hogy mindenkit dícsérni kell valamennyire (agyon). Számomra ez elképesztő. Nagyon alacsony a minőség.

És már nem is lehet igazán szívből anyázni.

Csak legyinteni egyet.